– Mióta ismerte az áldozatot? – kérdezte a nyomozó rekedt nyúzottsággal a hangjában. Aznap ez volt már a harmadik ügye, pedig alig múlt dél.

– Miről beszél? Milyen áldozatot? – kapkodta a tekintetét körbe a szobában, majd vissza a nyomozóra.

– Felhívom a figyelmét, hogy dönthet úgy is, hogy nem mutat együttműködést, de ön is tudja, hogy akkor csak a bizonyítékok beszélnek. És azoknak megvan a maguk őszinte stílusuk. – mosolygott szelíd büszkeséggel, mert a megfogalmazás még neki is tetszett. – Nem hinném, hogy ebbe az irányba szeretne menni, ezért újra kérdezem: mióta ismerte az áldozatot?

– Áldozatot? Bizonyítékok? Mi ez itt, valami kandi kamera? – kérdezte, mintha egy rejtvény megfejtését várnák tőle.

– Na-na-na, higgadjon le! Itt most mi kérdezünk. Derűs Dóra. Pontosan mi történt önök között?

– Mi van? Milyen Dóra? Semmilyen Dórát nem ismerek!

– Nézze, azt tudjuk, hogy ismerte, mert bizonyítékunk van arról, hogy múlt hét kedden együtt kávéztak a Fahéj & Habban.

– Á, akkor jól van! – sóhajtotta megkönnyebbülten. – Évek óta nem jártam kávézóban. Keddenként amúgy is a kinti telephelyen vagyok, szóval nem lehettem a városban.

– Akkor szerdán.

– Kedd reggel hatkor indulok, hétkor már ott vagyok, aztán csak szerda éjfél körül érek haza.

– Mondom én, hogy kedd. Reggel ötkor.

– Reggel ötkor egy kávézó sincs még nyitva.

– Az igaz. Akkor legyen csütörtök. És fejezzük be, mert ez nem egy vásár, hogy naphosszat csak válogassunk.

– De nézze… én csütörtökön sem jártam a kávézóban. Pláne nem kávéztam senkivel. Kávét sem iszok, mert nem bírom.

– Mondja ön. Nekünk viszont bizonyítékunk van. – és az asztalra dobott egy képet.

– Ez lenne a bizonyíték? Ez a kép? – kerekedtek a szemei a döbbenettől. – Ezen nem is én vagyok. Ennyire például nem is kopaszodom.

A nyomozó gúnyos mosollyal ellenőrizte a feje tetejét:

– Szerintem pedig de.

– És bordó pulóverem sincs. Ezen a fickón meg bordó pulóver van. Van kék, szürke, fekete… de bordó pulóverem speciel egy sincs.

– Ne hazudjon! – csapott az asztalra a nyomozó. – Itt a fénykép arról, ahogy ön Derűs Dórával, a későbbi áldozattal kávézik. És teszi mindezt bordó pulóverben – amiből a bordót és a pulóvert külön-külön is hangsúlyozta.

– Azt nem tudom, hogy ez milyen fénykép, de értse már meg, hogy ez nem lehetek én! Ez a fickó kinéz vagy harmincnak, én meg elmúltam már negyven. Szerintem ráncom is több van, mint neki.

A nyomozó közelebb húzta a fényképet, hogy tüzetesebben átnézze.

– Ez mondjuk igaz. Irénke! Legyen kedves, írja át a promptot, hogy egy negyve… Negyvenkettő megfelel?

– Negyvenhárom.

– Negyvenhárom évesnek látszó… Enyhén kopaszodó… Meg a bordó pulóvert is írja át szürkére. Minden más maradhat. Ja, és a dátum… E hó tizenkettő helyett tizennégy. Aztán ha megvan, valamelyik szimpatikusat nyomtassa ki.

– Ezt nem hiszem el! Maguk meg mit csinálnak? – meredt a nyomozóra lefagyott tekintettel. – Az otthoni biztonsági kamera! Hívják be a feleségemet! Ő igazolni tudja, hogy csütörtökön egész nap otthon voltam!

– A felesége már vallomást tett. Miután megtudta, hogy megcsalta egy nála sokkal fiatalabb nővel, nagyon kérdezgetnünk sem kellett.

– De nem csaltam meg!

– Fénykép van róla.

– Megőrülök! És mi az a minden, amit a feleségem állítólag elmondott?

 A nyomozó egy dossziéból kihúzott A4-es lapot lökött elé.

– Ez? De hiszen ezt maguk generálták valamelyik mesterséges intelligenciával! Még a prompt is rajta van!

A nyomozó összehúzott szemöldökkel ellenőrizte, majd Irénke felé fordult:

– Kérem, szedje rendbe, és nyomtasson újat. – Ezt pedig megtámogatta egy Irénke felé vetett főnöki pillantással.

– Megőrülök! Megtudhatom végre, hogy mivel vádolnak?

– Gondolom, nem véletlen, hogy csak most kérdezi. Mert már akkor is tudta, amikor meglátta a kollégákat – mondta a nyomozó, miközben gúnyos mosolyra húzta a szája szélét.

– Uram, önt azzal vádoljuk, hogy viszonya volt Derűs Dórával, de amikor a hölgy véget akart neki vetni, ön bedühödött és megölte.

– Igen? Akkor álljon elő a farbával: hogyan és mikor öltem meg?

– Látom, kezdi érteni, melyik vonatra szól a jegye. – Érezte, hogy ha ez még csak a bemelegítés, akkor a nap hátralevő részében sziporkázni fog. – Irénke, futtasson le egy keresést a raktárkészletre! Milyen lefoglalt tárgyunk van, amit még nem csatoltunk semmihez?

– Egy rozsdás csavarkulcs meg egy virágmintás selyemsál a hetes rekeszből – felelt egy vékony női hang a laptop mögül.

– Remek. Akkor a gyilkos fegyver a selyemsál. Elegáns, van benne dráma. Irénke, generáljon egy boncolási jegyzőkönyvet fojtogatásról, a helyszínt meg tegye ki a Városligetbe, a bokrok közé. Esős őszi este, drámai megvilágítás.

– De a liget hónapok óta fel van túrva!

– Akkor azt is írja bele a promptba, hogy földmunkák zajlanak a háttérben.

– Ez őrület! Akkor sem fogják tudni összekötni velem! Nem is értem. Miért nem mindjárt videót gyártanak, ahogy megölöm ezt a Nórát vagy …

– Dórát. És ne gúnyolódjon, mi csak munkánkat próbáljuk végezni. –  Bizonytalanul Irénke felé fordult. – Megnézné, hogy maradt-e még elég kreditünk egy videóra? Ha igen, akkor kérjen már egyet a gyilkosságról. Ne feledje, csak enyhén kopaszodik, szürke pulóver, negyvenes, háttérben földmunkák és este, de legyen megvilágítás, nehogy elsikkadjon valami részlet. Kezdje a jelenetet mondjuk azzal, hogy veszekednek. És a dátumot se felejtse: e hó tizennegyedike. A beállítás legyen olyan, ahogy egy térfigyelő kamera rögzítené.

– Megáll az ész! Maguk teljesen megőrültek? Kitalálnak valami eszement hazugságot, legeneráltatják valamelyik mesterséges intelligenciával, és onnantól ezekkel vádolnak meg másokat, mintha kész tények lennének? A maguk beteg fejéből pattan ki, hogy mit csinálok, mit gondolok, vagy mit tervezek ezután, aztán azt úgy adják elő a világnak, mintha ez lenne a valóság – pontosan tudva, hogy lesz, aki ezeket el is hiszi? Ez egyáltalán nem normális! Ilyet nem tehetnek!

– Látja, hogy megtehetjük, – felelte a nyomozó széles vigyorral.

– De ez beteg! Attól, hogy valaminek nincs következménye, attól ez még beteg!

A nyomozó becsukta az aktát.

– A kihallgatást befejeztük. Irénke, vezesse át a Derűs-ügyet is a megoldottak közé. – Aztán felállt, megigazította a zakóját és elégedetten körülnézett.

A kihallgatószoba az elmúlt 30 év fáradt mementójává kopott: a lakk már csak foltokban tartotta magát az asztallapon, a székek kiszálkásodtak a használattól, és a falakról is régen lemállott a festék. A légkondi megbízhatóan fújta a kihallgatószobák wunderbaumját: az áporodott kávé- és papírszagot. Az évtizedek alatt itt egyetlen változás történt, amit az ajtó mellé függesztett aranykeretes oklevél is hirdetett:

AZ ÉV RENDŐRÖRSE – 100% FELDERÍTÉSI ARÁNY

Lopkopp lakói biztosak lehettek benne, hogy a szolgálat hűségesen dolgozik a városért.