– Üdvözlöm, foglaljon helyet. Szerintem, még nem találkoztunk… Hogy talált ránk?

– A buszmegállóban, ahogy vártam a harminckettest, munkába menet… Ott láttam a hirdetésüket. Azt, hogy „A személyre szabott pártválasztó tanácsadó” és hogy nem hagynak egyedül a szavazatommal. És tudja… ennyi kudarc után nehéz erről beszélnem, de úgy éreztem, hogy ezt még muszáj megpróbálnom. Közel állok ahhoz, hogy feladjam… és talán önök az utolsó esélyem…

– Őszintén megértem, mert nekem is volt egy ilyen időszakom, de ne keseredjen el. Ahogy itt és most magára nézek, és látom a határozottságát, én is úgy érzem hogy nálunk végre megtalálja az igazit! Mesélne az eddigi tapasztalatairól?

– Talán picit korán is kezdtem a pártkeresést, pedig mindenki mondta, hogy fiatal vagyok, még ne foglalkozzak politikával, csak élvezzem az életet, de én már annyira fel akartam nőni! Mostani szememmel látom hogy volt ott minden, ami annyi idősen érdekelt… kötelező meditáció, erdő-örökbefogadás, éljünk kommunában, de valahogy egy szó sem esett rólunk, fiatalokról. Elvártam volna hogy valami alapzsebpénzt adjanak vagy ingyen fesztivál bérletet, de semmi. Úgyhogy annak hamar vége lett.

Aztán éveken keresztül csapongtam ide-oda. Például, találkoztam olyanokkal, akik egész jó programot raktak össze, de az a kampányzene, hát… Az valahogy nem fogott meg. Sőt! Egyenesen vállalhatatlan volt!

Utánuk jött az a kisebb társaság… Ők nagyon szépen beszéltek a korrupcióellenességről, de tudja, ez is gyanús. Mi van, ha csak azért nem korruptak, mert még nem volt rá lehetőségük? Érti, ugye?

A következőnek, azt hiszem, talán az egyik megyeszékhelyen volt a központjuk. Az ő vezetőjük kifejezetten szimpatikus volt, de aztán azt mondta, hogy néha ő is tévedhet. Na, hát nálam ott lett vége! Én ilyet fél napra nem vállalnék fel, nem hogy szavazzak rá! Különben is, túl sokat foglalkoztak az egészségüggyel. Én nem akarom, hogy mindig az legyen a téma. Majd ha öreg leszek, talán. De fiatalon, vannak fontosabb dolgok is, és inkább ezekben képviseljenek!

– Értem. És megértem. Ezek között, gondolom, néha akadt egy-egy komolyabb is, nem? Akikkel hosszabb ideig kacérkodott. Talán még esélyt is látott hogy kialakuljon valami hosszabb távú szimpátia önök között?

– Ó, persze! De csak egy ilyen volt. Rajtuk majdnem két évig vacilláltam. Ma már nem is értem hogy miért tartott olyan sokáig… Barna volt a logójuk. Barna! Akkor azt hittem, hogy az ritka és különleges. Közben meg azért ritka mert annyira közönséges! És minden potenciális szavazónál bepróbálkoztak. Azt mondták amit az hallani akart. Hogy párbeszédet akarnak a társadalommal. De amikor rákérdeztem, már nem tudták megmondani milyen párbeszédet, csak habogtak. Meg hogy támogatják a szabadságot. De, könyörgöm, milyen szabadságot? Kiét? Az enyémet vagy másokét? Hál’ isten, hogy vége lett.

– Sajnálom, viszont tényleg szerencse hogy nem köteleződött el egy ilyen toxikus párt felé. Gondolom, ennyi tapasztalattal, most már konkrétabb elképzelése van hogy milyen pártot keres, ugye?

– Persze. Bár ez főleg egy érzés, ezért nehéz megfogalmazni. Természetesen, legyenek demokratikusak meg modernek. Meg jólöltözöttek, de azért ne túl jól öltözöttek! Az én apám egyszerű bányász volt, úgyhogy nem szeretem azokat akik kirakatba teszik az anyagi helyzetüket.

Azon kívül, legyenek vidámak, de ne mosolyogjanak már komoly témák közben is. És legyenek lényeglátók. Foglalkozzanak az igazi problémákkal. Mint hogy ne lehessen például tömegben biciklizni! Vagy a dolgozóknak legyen joguk fizetett sziesztához. És hogy végre betiltsák azokat, akik a liftben kihangosítva telefonálnak! Meg hogy kötelező legyen legalább egy kávéfőző minden buszmegállóban. Gondolom, ön is egyetért hogy ezek lennének a minimum alap, amire egy normális várost lehet építeni. Különben beszélhetünk gazdaságról, oktatásról, de azokat a hajunkra kenhetjük amíg a szilárd alapokat le nem rakjuk.

– Értem.  És van olyan, ami nem tetszik, de hajlandó lenne kompromisszumra vele kapcsolatban?

– Persze. Az ember rugalmas bizonyos mértékig, de akármilyen kompromisszumot csak nem köthetek! Ez mégsem egy házasság, hogy ha nem működik, akkor legfeljebb elválunk! A pártválasztás egy értékválasztás. Az ember egy jövő mellett teszi le a voksát. És ez elvek kérdése. Nem lehet leragadni egy majdnem jónál, hát hova vezetne az? Nézze csak meg a mostani városvezetést! Kit szavaznak meg újra és újra? Dilettáns szélkakasok gyülekezetét! Az sem érdekli őket hogy a választott pártjuk bármit is mond, majd az ellenkezőjét! Ilyet válasszak én is? Na, azt azért nem! Ebben egyszerűen nem lehet sok kompromisszumot kötni. Sajnálom, de olyan kell, akivel minden klappol.

– Hm. Értem, értem… Hadd mutassam meg néhány jelöltünket, hátha köztük lesz az a vágyott igazi.