Európa a második világháború óta nem látott ekkora menekülthullámot: rövid idő alatt ötmillió ember volt kénytelenek elhagyni az otthonát, közülük két és fél millió indult meg valamelyik európai ország felé. Németországban hivatalosan 355 000 ember talált menedéket, Svájcban 80 000, Svédországban 80 000, Ausztriában és Franciaországban 80-80 000. (LINK) A Magyarországon tartózkodó menekültek számát csak becsülni lehet: hivatalosan 60 000 emberről gondoskodik az ország, de becslések szerint az országban ténylegesen tartozkodók száma ennek többszöröse, akár 150 000 is lehet. Nem mindenki érkezett háborús övezetből, egy részük a konfliktusok terjedésétől vagy a háború közelsége miatti romló körülményektől félt, igaz, az ilyenek többsége egy jelentősebb kezdő tőkével érkezik, ami lehetővé teszi, hogy itt új életet kezdjenek, vagy hosszabb, rövidebb ideig biztosítsák a megélhetésüket mielőtt a magyar állam támogatására szorulnak. Az itt tartózkodó menekültek nagy száma ellenére, Magyarország tranzit országnak számít, sokan úgy tervezik, hogy szeretnének továbbjutni valamelyik gazdaságilag fejlettebb európai országba,
A menekültek kezelésében Magyarország messze az európai átlag felett teljesít: a 10 000 főre jutó menekültek számában a negyedik helyen áll, viszont a GDP arányában toronymagasan az első: míg 1 millió dollár GDP-érték Svájcban, Németországban vagy Svédországban 170-200 menekültre jut, Magyarországon 850-re. A költségek minimális részét fedezik nemzetközi támogatások, 80%-t a magyar állam maga állja. Ennek ellenére a magyar miniszterelnök úgy nyilatkozik, hogy Magyarország humanitárius meggondolások alapján befogadja a menekülőket. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy minden menekültet fogadunk, függetlenül attól, hogy érvényes okmányokkal vagy anélkül érkezik. Összesen 32 ideiglenes szállást állítanak fel mintegy 20 000 menekült számára, a többieket magánszállásokon helyezik el és az ország berendezkedik arra, hogy hosszú távon kezelje a menekülthelyzetet. Az ország déli részén több helyen is befogadó házat létesítenek, van olyan település, ahol több a menekült, mint az adott település eredeti lakossága. Ezzel együtt a menekült gyerekek számára megkezdődik az iskoláztatás szervezése, általános és középiskolák létesülnek. A menekülthelyzet kezelésében részt vesznek karitatív szervezetek és egyházak is.
A növekvő menekültáradat és az ezzel járó problémák ellenére a politika és az emberek általános hozzáállása még mindig pozitív és inkább a segítőkészség jellemző, de helyileg azért persze vannak konfliktusok…
A táborok környékén élők sokszor nem is találkoznak személyesen a menekültekkel, a róluk szóló információk ettől még szájhagyományok útján terjednek és alakítják a táborlakókról kialakult véleményt. És úgy tűnik, minél rosszabb gazdasági helyzetben van egy terület, ez a vélemény annál negatívabb. Megszaporodott bűncselekményekre panaszkodnak és úgy vélik, hogy ez egyértelműen a menekültek rovására írható, holott ezt, így semmi sem támasztja alá. Olyan helyeken, ahol sok a nehéz helyzetben élő, rendszeres a panasz, hogy a menekültek „hasznot húznak az egészből”. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a kapott élelmiszereket, ruházatot vagy éppen a saját készítésű tárgyaikat adják el azért, hogy a kapott pénzért cserébe olyan árucikkekhez jussanak, ami a táborban luxusnak számít (pl. cigaretta, egyéb élelmiszer, édesség, egyéb ruházat, szórakozás). Mert, hogy a tábor a túlélésre koncentrál, így napi háromszori étkezés adott (még ha menza jellegű is és nem feltétlenül van tekintettel az adott menekültek sajátosságaira), a tisztálkodáshoz, mosáshoz, takarításhoz, öltözködéshez szükséges igényeket kielégítik, orvosi ellátást kapnak, de a menekültek többsége hónapokig vagy akár évekig tartózkodik a táborban, ami alatt teljes puritanizmus nehezen elvárható. Ezen kívül gyakoriak a nézeteltérések, főleg a szórakozóhelyeken.
Persze a környék gazdái időnként azért profitálnak is a menekültekből, pl. amikor olcsó feketemunkáshoz jutnak. A tábor lakói hajlandók jóval olcsóbban is munkát vállalni, egyrészt azért, hogy kiszabaduljanak a tábori életre jellemző egyhangúságból és tétlenségből, másrészt, hogy így némi plusz pénzhez jussanak, amiből egyéb szükségleteiket is fedezni tudják. Szintén a szegényebb környékekre jellemző, hogy az ott élők arra panaszkodnak, hogy a menekültek elveszik a munkájukat.
Általánosságban jellemző, hogy a segítőkészség felkészületlenséggel párosul és ez nem csak abban nyilvánul meg, hogy a helyi lakosság is kevés információt kap a menekültekről, hogy mivel jár az ottlétük, milyen traumákkal, eltérő szokásokkal érkeznek, vagy, hogy a táborok elhelyezkedésében inkább a praktikum dönt, mint a környék gazdasági és egyéb felkészültsége, hanem magára a táborok szervezésére is. Az erősen traumatizált, otthon sokszor borzalmakat átélt menekültek egy viszonylag zárt, szabályozott, de többnyire sivár környezetbe kerülnek, ahol jellemzően a személyzet sem beszéli a nyelvüket, vagy ismeri a lakók kultúráját, előéletét. A tábor sajátos hierarchia mentén szerveződik, ami teljesen eltért az otthon megszokott vagyoni helyzet és képzettség szerinti hierarchiától, és ez tovább fokozza az ott élők kiszolgáltatottságát, elkeseredettségét. A táborok lakói gyakran panaszkodnak arra, hogy nincs intimszférájuk, nincs program, munka, amivel le tudnák magukat foglalni, így idejük nagy részében az átélt borzalmakon rágódnak, ami negatív hatással van mentális állapotukra. És maguk is nehezen tudnak alkalmazkodni egymás eltérő kultúrájához. Nem beszélnek róla szívesen, de feltételezhető, hogy előfordulnak bántalmazások is a személyzet és a többi táborlakó részéről is. Bár kifejezett etnikai ellenségeskedés ritkán tapasztalható, az etnikai feszültségek állandók. Igazából, szinte minden nézeteltérés valamilyen etnikai színezetet kap és a legapróbb kultúrális különbség is feszültséget okoz. Ahogy V. Huseby-Darvas Éva fogalmazott tanulmányában: „Minél nagyobb a fizikai és szociális összezártság, annál nagyobb kultúrális és szociális távolság alakul ki a menekültek között.” (17. oldal, LINK) Még nehezebb azoknak, akik otthon is elnyomásban, de legalább is kisebbségben voltak és a táborban, mint menekült és adott népcsoporthoz tartozó is kettős kisebbségnek számítanak.
Helyzetüket tovább nehezíti, hogy miközben legtöbbször úgy érzik, hogy a családjukon és a hozzájuk közel állókon kívül senkire sem számíthatnak, az átélt traumák miatt a családok és ezek a kapcsolatok is sérülnek. A családokon belüli konfliktus rendszeres, van, hogy tettlegességé fajul.
Mindezek után nem meglepő, hogy gyakoriak az öngyilkossági kísérletek, valamint, hogy vannak táborlakók, akik egyes helyzetekre irracionálisan és agresszíven reagálnak.
A fenti leírás hiába ismerős a mostani hírekből, valójában a 1990-94-es menekülthelyzetről szól, azon belül is csak azoknak a helyzetéről, akik a délszláv háború miatt menekültek Magyarországra.
Lényeg a lényeg: Magyarország hivatalosan kb. 60 000 délszláv menekültet etetett, ruházott, kezelt, ha beteg volt, a gyerekeiket iskoláztatta, zsebpénzt, szállást adott nekik – mindezt önerőből, jelentősebb nemzetközi támogatás nélkül. És persze a korábbi, román, ukrán vagy Európán kivüli területekről érkező menekültek mellett. Az ittlétük gyakran okozott konfliktust, a rosszabb gazdasági helyzetben lévő helyeken megjelent az irigység is, de soha fel sem merült, hogy ez az állapot nekünk tarthatatlan, vagy belerokkan az ország. Pláne nem a politikai vezetés részéről.
Úgyhogy szerintem mindenki maga szűrje le a tanulságot, miszerint nem kell mindent elhinni a politikusoknak… (És olvasson többet Finkelsteinről. 🙂 )
Újrahasznosításra került források (tessék olvasni és okosodni):
Gyurok János – Jugoszláviai menekültek Magyarországon
Cambridge Survey of World Migration
Sulinet: Bevándorlás és menekültügy Magyarországon az ezredfordulón
V. Huseby-Darvas Éva: A biztonság és az erőszak kettősége a magyarországi menekülttáborokban az 1990-es években
Berencsi Zsuzsa: Gazdasági stratégiák, belső hatalmi viszonyok egy menekülttáborban és hatásaik a tábor belső életére, külső kapcsolataira
Dr. Hárdi Lilla és Erdősné Kalmár Éva: Csoportterápia menekültekkel – Miért más?
Horváth Lajos: Menedékesek Nagyatádon (a befogadók szemével)
(Ez a blogbejegyzés eredetileg a blog.hu-n jelent meg 2015. augusztus 17-én.)
